Homoki Autófényezés - Ahol a színek életre kelnek! | Cím: 3531 Miskolc, Ernye bán u. 4/A. | Telefon: 06 (46) 381-645 | E-mail: info@homokiautofenyezes.hu

tiktok_homokiautofenyezesYoutube

A gépjármű kárbejelentés menete

A gépjármű kárbejelentés menete

Ha nem történt személyi sérülés, vagy a sérülteket már ellátták, biztonságba helyezték, akkor a beleset helyszínén a résztvevőknek ki kell tölteni a kék-sárga baleseti bejelentőt. Figyeljenek arra, hogy erősteljesen nyomják a golyóstollat írás közben, hogy a másodpéldány is jól látható legyen. A kitöltés kötelező és fontos tudnunk, hogy a kitöltés, aláírás nem jelenti a felelősség elismerését. A kék-sárga nemzetközi baleseti bejelentő nem a felelősség elismerésére szolgál, hanem a baleset körülményeinek rögzítésére és annak tényére továbbá résztvevőire.Ezért azon akár ellentétes kárleírások is közölhetők. Ha ellentétes a kárleírás, akkor majd a kötelező biztosító szakembere, végső soron a bíróság fogja eldönteni, hogy ki a felelős.

Természetesen, ha a felek megegyeznek a felelősség kérdésében, akkor aki elismeri a felelősségét, az a Megjegyzés rovatba írja be, hogy a felelősségét elismeri. Ilyen, egyértelműnek tűnő esetben is előfordulhat, hogy a helyzetet a kötelező biztosító másképpen ítéli meg. Éppen ezért fontosak a fényképfelvételek, mert segíthetnek a helyzet utólagos, de egyértelmű tisztázásában. A fényképfelvételek alapján könnyebb lesz megrajzolni a helyszínrajzot is. A kék-sárga nemzetközi baleseti bejelentőn sorolják fel a közlekedési baleset tanúit is, megadva azok elérhetőségi adatait is.

Miután kitöltötték a kék-sárga nemzetközi baleseti bejelentőt, akkor utána válasszák szét a két példányt és osztozzanak meg rajta. A károsultnál maradjon az eredeti, a károkozónál pedig a másolati példány.

 

A kárbejelentés határideje

A károsultnak a KGFB törvény szerint 30 napon belül kell bejelentenie kárát a károkozó biztosítójához. A gépjármű kárbejelentő űrlapot a kitöltött kék-sárga baleseti bejelentő alapján kell kitölteni és az eredit pedig szkennelve, vagy fényképezve csatolni tudja a kárbejelentéshez.

Sokan nem tudják, hogy a károkozónak is kötelessége bejelentenie saját biztosítójához az okozott káreseményt. Erre a KGFB törvény 8 napot ad számára
 

Casco kárrendezés szabályai

A gépjármű kárbejelentés után a biztosító először elvégzi a fedezet ellenőrzését, azaz megvizsgálja, hogy a károkozónak van-e érvényes (kockázatban álló, illetve díjjal rendezett) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása a károkozó járműre. Ha a biztosítási fedezet rendben van, akkor a kötelező biztosító kárszakértője (sok esetben egy független kárszakértő) két munkanapon belül felveszi a kapcsolatot a kár rendezésére hivatott szervizzel.

A gépjármű kárbejelentést követő kárfelvétel során a kárszakértő az összes sérülést rögzíti a kárfelvételi jegyzőkönyv kitöltésével. Eközben elkezdi a jogalap kivizsgálását is, azaz összeveti a sérüléseket a gépjármű kárbejelentésben szereplő körülményekkel. Itt rendkívül fontos a károsult számára, hogy egy profi kárképviseleti szakemberekből álló javítói bázisra bízza magát, mert a jól megalapozott kárbejelentés és a kárfelvétel során jelenlévő, a kárszakértővel szakmai kérdésben állást foglaló szakember jelenléte már fél siker!

A szakértő és a kárrendező a sérülések kárfelvételi jegyzőkönyvben történő rögzítése, után számításokat is végez kárkalulációs programmal. A kárszakértő kárfelmérése és kalkulációja után a biztosítótársaság ellenőrzi, hogy a gépjármű gazdaságosan javítható-e. Amennyiben a gépjármű gazdaságosan javítható és a jogalapi-fedezeti visszaigazolás, (hitellevél) a szerviz részére megérkezik, elkezdődhet a gépjármű javítása.

 

A károsult kifizetése

Az autó kárrendezése a károsult választásának megfelelően történhet a biztosítótársaság kalkulációja alapján, vagy javítási számla alapján, de sose felejtsük el, hogy a tényleges kár baleset előtti állapot visszaállításának feltétele csak és kizárólag a gépkocsi számlás (!) javításának esetében valósul meg.

Fontos tudnunk, hogy a kártérítés meghatározásakor csak azokat az autó sérüléseket veszi figyelembe a biztosító, amelyek a kárfelvételi jegyzőkönyvön rögzítésre kerültek. Ha a javítás során derül ki, hogy van olyan sérülés, ami nem szerepel a gépjármű kárfelvételi jegyzőkönyvön, akkor haladéktalanul pótszemlét kell kérni, természetesen ezt is a szervizünk végzi.

Amennyiben az derül ki a  kárszakértő kalkulációjából, hogy a gépjármű gazdaságosan nem javítható, akkor úgynevezett gazdasági totálkárrendezésre kerül sor melyről bővebben a tudástárunkban olvashat.

 További nélkülözhetetlen dokumentumok a kárrendezés és kárbejelntés elindításához :
  1. Érvényes Forgalmi engedély
  2. Érvényes Vezetői engedély
  3. Törzskönyv másolata
  4. Amennyiben elidegenítési tilalom alatt áll a jármű a pénzintézet megnevezése vagy a lízingszerződés másolata a benne foglalt szerződés paraméterei miatt
  5. Nem természetes személy esetén : Aláírási címpéldány , Hiteles cégkivonat , ÁFA nyilatkozat 
  6. A gépkocsi tényleges tulajdonosának teljes körű meghatalmazása ezen formanyomtatványok minden egyes  szerviznél rendelkezésre állnak esetenkén sajátosan eltérően részletei tekintetében.

Ügyfeleink véleménye

Borsod Autó Kft.

"Szeretnénk megköszönni az eddigi nagyszerű fényezői munkát, melyet cégünknek a Borsod Autó Kft-nek, mint a Hyundai-Mitsubishi-Subaru-Chevrolet márkák Borsod megyei képviselőjének az elmúlt években végeztek. Ügyfeleink visszajelzései alapján is szeretnénk kifejezni elismerésünket a kitűnő minőségben kivitelezett fényezésekért!!! Reméljük, a jövőben is maradhatunk az Önök megrendelői."

Borsod Autó Kft.

Részletek +

Vélemény - Lotus Cleaning

Első osztályú hozzáállás, magas szintű kompetencia, minőségi termékek. Csak ajánlani tudom a csapatot

Lotus Cleaning Magyarország

Részletek +

Minősítéseink

Részletek +

Partnereink

Eurovan Miskolc Kft. |
Borsod autó Kft. |
Directflyteam.hu |
V8 Autómosó (0-24) |
Litoplán |
Angelwax Hungary |
Lotus Cleaning |
GrafikaLabor.hu |
MG Car Cosmetics Kft. |
Avalon Fleet |
Avalon Motors |
Parasznya SE |
Részletek +